Egy kedves ajánlás története

Nekem valahogyan nem igazán volt sosem szerencsém a párkapcsolatokkal. Nem is igazán szeretek randizni és elég nehezen ismerkedem. Nyilván ehhez hozzá segítenek az elmúlt évek rossz tapasztalatai és csalódásai is, de egy ideje úgy érzem, lehetőség sem nagyon adódik. Mindenesetre annyira nem zavart ez a dolog, mint a környezetm. Én nem igazán törtem magam eddig sem, hogy párkapcsolatom legyen, mert mindig is úgy gondoltam, hogy akivel találkoznom kell, az szembe jön majd, nem kell érte küzdenem. Persze ez nem azt jelenti, hogy otthon ültem és vártam, hogy bekopogjon valaki az ajtón, de én bizony nem mentem semmilyen ismerkedő estre, párkeresős buliba vagy társkereső oldalra.

A múlt hónapban azonban egy nagyon vicces dolog történt velem, ami azóta egy csapásra meg is változtatta az életemet. Történt ugyanis, hogy egy barátnőmmel elmentem egy híres kávézóba Budapest belvárosában, mert imádjuk az ottani süti specialitást. És éppen ecseteltem neki, hogy egyszerűen nem találok olyan üzletet, ahol az apple watch órámhoz tudnék venni szép és ízléses, különleges kiegészítőket. Azt már megoldottam ugyan, hogy egy plusz töltőm legyen, mert hát ennek az órának nem előnye a kitartás sem az edzésen, sem pedig nap közben, nekem pedig nem tulajdonságom, hogy tudjak vigyázni a töltőkre, így mindig hiányban szenvedek. Azt azonban nem láttam még sehol, hogy igazán szép szíjat lehetne például kapni bárhol az órához.

Nekem pedig sokat jelentene, hiszen a mindennapi munkám során fontos, hogy kifinomult és elegáns legyen a megjelenésem, ezért szeretnék különleges kiegészítőket vásárolni hozzá, de ha lehet Magyarországon. Nem szeretnék külföldről rendelgetni. Ekkor pedig a szomszéd asztaltól egy nagyon kedves és aranyos srác egy cetlit csúsztatott be a kezem alá, és azzal vissza is ült a helyére. Megnéztem és a https://applewatchshop.hu/ elérhetősége volt ráírva, semmi más. Én pedig ezzel a lendülettel és a kedvenc süti kíséretében megköszöntem neki a segítséget, természetesen a telefonszámommal. Holnap pedig már a harmadik randink lesz. Remélem ez is olyan jól fog sikerülni, mint az eddigiek.